Balesetveszély

Vádat emeltek a férfi ellen, aki a Facebookon élőzte, ahogy vezetni tanítja a 6 éves fiát

Lakossági jelzést kapott a csengődi körzeti megbízott, miszerint egy közösségi oldalon látták, hogy egy férfi átengedi a vezetést egy kisfiúnak, amit élő videóban közvetített az interneten.

2020.07.07 10:16ma.hu

A Kiskőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki márciusban és áprilisban egy Bács-Kiskun megyei község külterületén kétszer is engedte a 6 éves fiának, hogy autót vezessen, mindezt pedig élőben közvetítette egy közösségi oldalon.

A vádirat szerint a férfi egy Bács-Kiskun megyei község külterületén az összekötő úton engedte vezetni fiát. Mindkétszer egy automata váltós autó volánja mögé ültette be a kisfiút és egy közel 2 kilométeres szakaszon vezette az autókat, eközben ő mellette ült az anyósülésen.

Az ügyészség közleménye szerint az apa azzal, hogy az autók vezetését két alkalommal is átengedte a koránál fogva járművezetésre alkalmatlan gyermek részére, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette a fia testi és erkölcsi fejlődését.

A szabadlábon védekező férfit az ügyészség folytatólagosan elkövetett járművezetés tiltott átengedésének vétségén kívül kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtönt és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.