Közlekedés

Átadták az M7-es autópálya felújított szakaszát Siófok térségében

A sztráda Letenye felé vezető oldalán több mint 20 kilométernyi út nettó 3,4 milliárd forint költségvetési forrásból újult meg három szakaszban.

2019.10.31 19:03MTI

Átadták a forgalomnak az M7-es autópálya 20 kilométernyi felújított szakaszát csütörtökön Siófok térségében.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az átadás alkalmából elmondta: a jelenleg futó három útfelújítási programban 2020-ig 280 milliárd forintból több mint 900 hazai útszakasz felújítása valósul meg, több mint 2400 kilométeren.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány kiemelt feladatának tekinti a közlekedési hálózat folyamatos bővítése mellett a meglévő infrastruktúra karbantartását is. Tavaly óta hazai forrásból támogatja a legrégebbi, legnagyobb terhelésnek kitett autópálya-szakaszok felújítását.

Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán több mint 20 kilométernyi út nettó 3,4 milliárd forint költségvetési forrásból újult meg három szakaszban. "Az eltereléseknek vége, mától az autópálya mindkét oldalán akadály nélkül lehet közlekedni" - mondta az államtitkár.

Kifejtette: Balatonvilágos és Zamárdi között végig jó minőségű sztráda szolgálja ki az autósokat a horvát és szlovén határ felé vezető oldalon. A rendbetett szakasz a felújítás alatt álló 710-es csomópont közvetlen közelében kezdődik, amely majd a Balatonfűzfőt, Balatonkenesét és Balatonakarattyát elkerülő utat csatlakoztatja be az autópályába.

Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy 2018-ban elindultak az M1-es autópálya felújítási munkálatai is, ott tavaly összesen 14,5 kilométernyi szakaszt állítottak helyre. Idén tavasszal Tatabánya térségében újulhatott meg a Hegyeshalom felé vezető oldalon mintegy 7 kilométeren át a sztráda. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2019-ben minden eddiginél nagyobb volumenben folytatódott az M1-es felújítása. Budapest és Tatabánya között mindkét irányban összesen 71 kilométernyi szakasz újul meg 2020 végéig, több mint 22 milliárd forintból - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta: a kormány 2018 és 2020 között összesen mintegy 31 milliárd forintot fordít az M1-es és M7-es autópályák egyes szakaszainak javítására, több mint 110 kilométeren.

"A vidéki életminőség javításáért, a vidék lakosságmegtartó képességének megtartásáért jelentős forrást fordítunk az alsóbbrendű úthálózat minőségének javítására is" - hangsúlyozta az államtitkár.

Összegzése szerint 2010-től 2019 végéig az ország 32 ezer kilométer hosszú közúthálózatából több mint 6 ezer kilométernyi újult és újul meg, aminek fele hazai költségvetési forrásból valósul meg.

Az idei év munkálatairól közölte, 166 közúti szakasz újítanak fel, összesen 480 kilométeren mintegy 64 milliárd forintból.

Hesz Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fejlesztési és felújítási igazgatója az M7-esen befejezett munkálatokról elmondta, a beruházás tavaly ősszel indult el a Letenye felé vezető oldalon a 90-es és a 111-es kilométer között.

A munkálatokat az idegenforgalmi szezon zavartalansága érdekében három szakaszban végezték el. A felújítás a Siófok-Zamárdi közötti 8 kilométeres szakasz rendbetételével kezdődött tavaly ősszel, majd idén tavasszal folytatódott újabb 7 kilométeren. Az utolsó ütem szeptember közepén kezdődött. Határidőre több mint 5 kilométeren újult meg az autópálya Balatonaliga és Zamárdi között, a Letenye felé vezető oldalon. A beruházás részeként az autópálya feletti hidak is megújultak - tette hozzá az igazgató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.