Baleset

Kanyarban előzött - ez lett a vége

A 65 éves férfi Létavértes külterületén okozott súlyos balesetet. A rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

2019.04.17 11:55ma.hu
Fotók: Police.hu

Egy hosszúpályi férfi 2018. december 11-én 19 óra körül az általa vezetett gépkocsival közlekedett a 4814-es számú úton, Létavértes és Debrecen között. A sofőr egy kanyarban egy másik autó előzésébe kezdett, miközben későn észlelte a szemből érkező Opelt. A Daewoo vezetője próbált visszatérni a jobb oldali forgalmi sávba, azonban már nem tudott és összeütközött a szabályosan közlekedő járművel. A balesetben a 65 éves férfi és az Opel utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Daewoo sofőrjével szemben, aki elismerte a felelősségét a beleset okozásáért.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.