Közlekedés

Metrófelújítás - Buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton a fővárosban

Hétfőn kezdik el az út- és forgalomtechnikai módosítások kivitelezését, a buszsáv mellett az új forgalmi rendet jelző táblákat is kihelyeznek, a munkálatok várhatóan négy hétig tartanak.

2019.03.09 07:35MTI

Buszsávokat jelölnek ki Budapesten az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út között, amelyet a 3-as metróval déli szakaszának felújítása idején használnak majd a pótlóbuszok - közölte a BKV pénteken az MTI-vel.

Közlésük szerint jövő hétfőn kezdik el az út- és forgalomtechnikai módosítások kivitelezését, a buszsáv mellett az új forgalmi rendet jelző táblákat is kihelyeznek, a munkálatok várhatóan négy hétig tartanak.

A déli vonalszakaszt érintő metrópótlás megkezdéséig az Üllői úton a jelenlegi forgalmi rend lesz érvényben, tehát minden forgalmi sáv használható, de esetenként a munkavégzés miatt lassulhat a forgalom. A buszsávok tényleges érvénybe lépéséről később ad tájékoztatást a BKV.

Az Üllői úton végzett munkálatokkal egy időben a Nagyvárad téren, valamint a XIII. kerület Váci út - Lőportár utca kereszteződésében a pótlóbuszok visszafordulását elősegítő jelzőlámpás csomópontok átépítése is megkezdődik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.