Baleset

Nem zavarta a kettős záróvonal - azonnal eltiltották a járművezetéstől

Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy kamionos a 3-as számú főközlekedési úton Szikszónál, ahol korábban több, súlyos és halálos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset is történt. A hatóság első fokú határozatában eltiltotta a sofőrt a vezetéstől.

2019.01.18 08:07ma.hu

Egy kamion sofőrje csütörtök reggel a 3-as számú főközlekedési úton, a "Turul lejtőnél" figyelmen kívül hagyta az előzni tilos közúti jelzőtáblát. A jármű sofőrje a kettős záróvonalat is átlépte, majd megelőzte az előtte haladó másik nyerges vontatót. A szabálysértésen tetten ért sofőrt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol beismerte a szabálysértés elkövetését.

A hatóság - a még aznap meghozott - első fokú határozatában, az 51 éves kamionsofőrt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta - írja a police.hu.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.