Rali

Nyíregyháza-rali - Hadik és Turán szerint is ERC-szintű volt a verseny

Magyarország megfelelt az ERC elvárásainak, és nagyon sok néző tekintette meg a helyszínen a viadalt.

2018.11.13 21:27MTI

Hadik András - aki az országos bajnoki címet a múlt vasárnapi utolsó gyorsasági szakaszon nyerte meg -, valamint az összetettben második Turán Frigyes szerint is Európa-bajnoki versenyhétvégének megfelelő szervezés és lebonyolítás volt tapasztalható a Nyíregyháza-ralin, a hazai sorozat idei zárófutamán.

A nyírségi megyeszékhelyen és a környező zempléni hegyekben megrendezett esemény tesztversenye volt az Európa-bajnokság (ERC) egyik futamának megrendezésére benyújtott magyar pályázatnak, és az ERC promótere már pénteken bejelentette Nyíregyházán, hogy a magyarországi viadal bekerült a sorozat 2019-es ideiglenes versenynaptárába. A tervezett programot a nemzetközi szövetség (FIA) motorsport világtanácsa december elején hagyhatja jóvá.

"Köszönetet kell mondani a szervezőknek, Adamovics Márknak és csapatának, valamint Őry Tamáséknak, mert az ő munkájuk eredményeként tökéletes versenyen tudtunk küzdeni a bajnoki címért" - mondta az MTI-nek Hadik András, aki Deák Attila navigátorral, egy Ford Fiesta R5-tel győzött. A friss magyar bajnok hozzátette, a hazai versenyeken korábban minden helyszínen voltak kisebb-nagyobb problémák, időbeni csúszások, néha sokat kellett várniuk a rajtnál, itt azonban ezeknek a gondoknak nyoma sem volt.

"Külön ki kell emelni a pénteki városi gyorsasági szakaszt, amit azért gondolok nagyon jó kezdeményezésnek, mert az erdei szakaszokra jellemzően csak a vérbeli szurkolók látogatnak ki, Nyíregyháza belvárosában viszont valóban mindenkihez közelebb tudtuk hozni a ralizás élményét" - mondta Hadik, aki külön megemlítette a mádi borvidéken rendezett vasárnapi gyorsaságit, amely szerinte "nagyon nézőbarát volt."

A bajnok felidézte, hogy bár a szezon első két versenyét Egerben és Miskolcon megnyerte, utána Szombathelyen és Ózdon saját hibája, Székesfehérváron és Veszprémben pedig műszaki gondok miatt nem tudtak jó eredményeket elérni.

"Ezután leültünk a csapattal, kiszámoltuk, hogy még van esélyünk akár a bajnoki címre is, ehhez pedig először a soron következő Mecsek-ralit kellett megnyernünk, ami sikerült is" - mondta Hadik, aki ezután úgy utazott el a Nyíregyháza-ralira, hogy ha győz a versenyen úgy, hogy legalább a szombati, vagy a vasárnapi nap megnyeréséért járó pluszpontokat begyűjti, valamint ő lesz a leggyorsabb a 1,5-szeres szorzójú utolsó szakaszon is, akkor az ob-címet is elhódítja. "Azért jó, hogy bónuszpontok járnak a napi győzelemért, és az utolsó szakasz megnyeréséért, mert így végig izgalmas marad a verseny" - tette hozzá Hadik, aki 1992-ben kezdte ralis pályafutását, és most első abszolút bajnoki címét nyerte meg.

A második helyezett, 2016-ban a vb WRC-2 kategóriájában pontszerző Turán Frigyes úgy értékelt, hogy nem az idei az eddigi legjobb eredménye, de Magyarországon a 2018-as szezon volt számára a legeredményesebb. Hozzátette, hogy ugyanúgy készültek az idényzáró versenyre is, mint bármelyik korábbira, és kiemelte, hogy szervízcsapata - ahogyan az egész év során - most is kiváló munkát végzett.

"Az autónk egész évben tökéletes volt, Nyíregyházán talán én nem voltam igazán jó formában, és a pénteki városi gyorsaságin elkövettem egy hibát, amely jelentős időveszteséget okozott nekünk" - idézte fel az elmúlt hétvége eseményeit Turán, aki Bagaméri László navigátorral, szintén egy Ford Fiesta R5-tel versenyzett az idén. "Túlságosan rövid féktávot vettem egy derékszögű kanyarnál, amin túlcsúsztunk, az autó pedig lefulladt, és mivel az újraindítás ezeknél az autóknál sok időt vesz igénybe, szombatra az itt összeszedett hátrány ledolgozása lett a legfőbb feladatunk."

Turán azt mondta, szombaton nagyon jó gumit választottak, sikerült is ledolgozni a hátrányukat, de tempójuk vasárnap délutánig tartott, és az utolsó szakaszon Hadikék végül gyorsabbak voltak náluk.

"A magyar bajnokság pontszámítási rendszere szerint két eredményt törölnek a végelszámolásnál, ebből most mi jöttünk ki rosszabbul, hiszen hiába volt az idény során a miénk a legtöbb dobogós helyezés, Hadik Andrisnak két pontnélküli futamát vették ki a végelszámolásnál, nekünk pedig két értékes eredményt" - nyilatkozta Turán, aki ennek ellenére nem csalódott, mert úgy érzi, mindent megtettek a sikerért. Hozzátette, hogy a hazai szövetség (MNASZ) rali szakági bizottságának javaslatot nyújt majd be arra vonatkozóan, hogy a napi eredményekért járó bónuszpontokat a végelszámolásnál ne töröljék.

"A nyíregyházi futam visszahozta a ralizás savát-borsát, és azt hiszem, itt akár világbajnoki versenyt is lehetne rendezni, annyira jók a pályák és a térség adottságai" - mondta Turán, aki szerint "fantasztikus volt a szervezés".

"Magyarország megfelelt az ERC elvárásainak, és nagyon sok néző tekintette meg a helyszínen a viadalt. Látványosan lehetett menni végig, nagyon jó döntés volt, hogy bevitték a mezőnyt a szűkebb, erdei pályákra, és szurkolói pontokat alakítottak ki" - jelentette ki a versenyző.

Turán azt mondta, most kiértékelik a szezont és főként az utolsó versenyt, a folytatás pedig a partnereiken, szponzoraikon is múlik, mert ez egy "költséges sport." A 44 éves pilóta hozzátette, ha jövőre Nyíregyházán ERC-futamot rendeznek, "azon mindenképpen" rajthoz akar állni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.