Közlekedés

Hétfőtől lezárások lesznek az M7-esen Balatonvilágosnál

Útfelújítás miatt hétfőtől lezárások lesznek az M7-es autópályán Balatonvilágosnál Letenye felé.

2018.09.06 11:25MTI

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a Veszprém megyei szakaszon, Balatonvilágosnál 400 méteren újul meg. A várhatóan két hétig tartó felújítás szeptember elején indul.

A felújítás során mindhárom sávon marási-aszfaltozási munkákat végez a kivitelező, Strabag Kft.

A munkaterületnél hétfőn kezdik a terelés kiépítését a szakemberek. Az első ütemben a belső sávon haladhat a forgalom, a második ütemben pedig a külső sávon mehetnek majd az autósok - fejtették ki.

Mint felidézték: az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala összesen több mint 20 kilométeren újul meg a 90-es és 111-es kilométerszelvények, Balatonvilágos és Zamárdi között. A beruházás 2018. augusztus 24-én indult, a több ütemben megvalósuló projekt a tervek szerint 2019 tavaszán fejeződik be.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.