Közlekedés

Tour de Hongrie - Vasárnapig számos szakaszon lesznek forgalomkorlátozások

A kedden induló Tour de Hongrie kerékpáros verseny miatt vasárnapig számos szakaszon számíthatnak a közlekedők ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozás.

2018.08.13 10:28MTI

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közölte: az ország legnagyobb kerékpáros versenye több mint 865 kilométernyi, zömében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve zajlik majd.

A nemzetközi verseny kedden Siófokról indul, majd szerdán Balatonalmádi és Keszthely, csütörtökön Velence és Székesfehérvár, pénteken Cegléd és Hajdúszoboszló, szombaton Karcag és Miskolc között folytatódik, majd 19-én vasárnap a Kazincbarcika - Aggtelek - Kazincbarcika útvonalon zárul.

A pontos útvonal elérhető itt. Az érintett településeken történő áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal "Szakaszok" menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak a közlekedők.

A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.