Siker!!!

Az autósoknál Joan Roma nyerte a 15. Hungarian Baja terepralit

Joan "Nani" Roma nyerte az autósoknál a 15. Hungarian Baja terepralit, melyet pénteken és szombaton rendeztek Veszprémben és környékén.

2018.08.12 10:17MTI

A spanyol pilóta mögött második helyen a lengyel Jakub Przygonski végzett, míg harmadik az orosz Vlagyimir Vasziljev lett. Második helyével Jakub Przygonski továbbra is vezeti a világkupa pontversenyét.

A célba érkezés után Joan Roma azt mondta: nehéz volt a verseny, főleg a víz és a sár miatt, de mindenkinek ugyanolyan körülmények közt kellett teljesíteni a feladatot. A spanyol versenyző 2013 után nyerte meg ismét a Hungarian Baját.

A világkupa pontversenyét vezető Jakub Przygonski is arról beszélt, hogy sokat csúszkáltak a vizes pályán, ráadásul az utolsó öt kilométeren defektet kaptak, így lyukas bal hátsó kerékkel értek célba.

A motorosoknál - mivel a veszprémi futam volt az idei utolsó - a verseny a világkupa-győzelemről is szólt. A futamot a szlovák Stefan Svitko nyerte a portugál Mario Patrao és a cseh Jan Brabec előtt, azonban a világkupa pontversenyét végül a Veszprémben hatodikként célba érő, egyesült arab emírségekbeli Mohamed al-Balusi nyerte. A futam után Svitko és al-Balusi is egyaránt nehéznek ítélte a pályát, melyen a sárban sokat csúszkáltak.

Eredmények, Hungarian Baja, Veszprém:

Autósok:
1. Joan Roma, Alex Haro Bravo (Mini John Cooper Works Rally) 3:48:22 óra
2. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (Mini John Cooper Works Rally) 3:48:38
3. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantin Zilcov (Toyota Hilux Overdrive) 3:58:20

Motorosok:
1. Stefan Svitko (KTM Rally) 4:02:37 óra
2. Mario Patrao (KTM 450 EXC) 4:07:10
3. Jan Brabec (Husquarna FE 450 Dakar Kit) 4:24:25
6. Mohamed al-Balusi (KTM 450 EXC) 7:08:18

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.