Szabályozás

Autósok, figyelem: változnak a műszaki vizsga feltételei

Új rendelet született.

2018.05.25 07:11ma.hu

Az új rendelet például előírja, hogy a vizsgabiztos díjazása nem függ az adott műszaki vizsgálat eredményétől, tehát a vizsgadíjat akkor is ki kell fizetni, ha nem "ment át" az autó - írta a Blikk.

Az NFM (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)-rendelet 1. melléklete, amely a Magyar Közlöny 2/2018/II. 05. számában jelent meg, táblázatban részletezi a műszaki vizsga során észlelhető hibákat súlyosságuk szerint három kategóriába sorolva - írta a Blikk.

Kisebb hibának számít: a jármű biztonságát vagy a környezetterhelést jelentősen nem befolyásoló kisebb hiányosság, valamint az előírásoktól való kisebb eltérés. Ezek még "beleférnek", tehát átmegy a kocsink a vizsgán. Ilyen lehet dr. Kovács Kázmér ügyvéd, közlekedési szakjogász szerint például ha a fékfolyadék szintje valamivel a minimum alatt van, vagy az első szélvédőn lévő repedés nem éri el az ablaktörlő tartományát.

Komoly hibának számít: a jármű biztonságát vagy a környezetterhelést befolyásoló, illetve a közúti forgalom többi résztvevőjét veszélyeztető jelentős hiányosság vagy az előírásoktól való egyéb jelentősebb eltérés. Ebben az esetben kapunk két hónap haladékot, amelynek lejártával igazolnunk kell, hogy megjavíttattuk a feltárt problémákat, pótoltuk a hiányosságokat. Mivel ez új eljárásnak számít, ezért újra ki kell fizetnünk a hatósági díjat is. Ebbe a kategóriába tartozik a jelentősen a minimum alatt lévő fékfolyadék, illetve ha az első szélvédőn lévő repedés eléri az ablaktörlő tartományát.

Veszélyes hibának számít: a közúti biztonságra közvetlen és azonnali veszélyt jelentő vagy a környezetterhelést befolyásoló veszélyes hiányosság, amely indokolttá teszi, hogy az illetékes hatóság megtiltsa a jármű közúti forgalomban való használatát. Ebben az esetben természetesen nem megy át a kocsi a műszaki vizsgán. Ilyen lehet például a fékfolyadék jóformán teljes hiánya, a fékberendezés, a váltó meghibásodása, törött szélvédő, lámpa.

A változások nem érintik a műszaki vizsga díját. Igy például a személygépkocsi (M1 kategóriájú jármű) hatósági díja 16.290 forint. Továbbra is kérhető plusz díjazás fejében előzetes műszaki átvizsgálás a biztos siker érdekében, amely a műszaki vizsgát megelőző átvizsgálás.
Aki használt autót vásárol külföldön, az kérje el az eladótól az utolsóként kiállított (érvényes) műszaki vizsgálati bizonyítványt - javasolja a Innovációs és Technológiai Minisztérium. A magyar autók eladásakor is jól jöhet ez a papír, ha esetleg az új tulajdonos külföldre vinné eladni a kocsit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.