Közlekedés

Felújítás miatt változik a forgalmi rend a XVI. kerületben

Vasárnap megváltozik a forgalmi rend a XVI. kerületi Csömöri út felújítása miatt a környéken és több autóbusz módosított útvonalon jár majd.

2018.05.03 21:30MTI

A Budapesti Közlekedési Központ közleményében azt írták, a belváros felé egyirányú lesz a forgalom a XVI. kerületi József utca és Rákóczi út között. Ez utóbbi és a felüljáró között buszsávot hoznak létre, több kereszteződésben jelzőlámpás rendszert építenek ki.

A Csömöri út felújítását 2016. március és szeptember között a János utca és a Szlovák utca közötti szakasz felújításával kezdték meg. A munkálatok a Körvasút sor és a József utca között folytatódnak több ütemben. Vasárnaptól várhatóan augusztus közepéig a József utca és a Pálya utca közötti szakasz újul meg. A Pálya utca és a Csömöri úti felüljáró között a munka az iskolaszünetben indul.

A közlemény szerint a József utca és a Pálya utca között új pályaszerkezet épül és a korábban felújított részen az aszfalt kopórétegét is cserélik. A járdáknál és kapubehajtóknál a teljes meglévő szerkezetet elbontják, majd azokat egységesen, öt méter szélesen térkővel építik vissza. Feltöltik az út páros oldalán lévő árkokat és elbontják a meglévő szalagkorlátokat.

A Rákóczi utca és a József utca között a süllyesztett helyett kiemelt szegélyeket építenek a megfelelő vízelvezetés érdekében és parkolóhelyeket is kialakítanak.

Az iskolaszünetben kezdődő munkálatok során a Csömöri úti felüljáró mellett és alatt a buszfordulónál új aszfaltréteget raknak le és a teljes pályaszerkezet cseréje mellett szélesítik az utat mindkét oldalon.

A teljes szakaszon megújul majd a közvilágítás, a befüggesztett lámpák helyett a páratlan oldalon új kandelábereket helyeznek ki - írták.

A BKK a közleményben arról tájékoztatott, hogy a felújítás a 31-es, a 92-es, a 92A és a 130-as buszt érinti, ezek vasárnaptól várhatóan július végéig módosított útvonalon haladnak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.