Botrány

Dízel-botrány: letartóztatták a Porsche egyik vezetőjét

A Porsche amúgy nem fejleszt és nem gyárt dízelmotorokat, így dízelmotorok működtetésére szolgáló szoftverekkel sem foglalkozik.

2018.04.20 18:45ma.hu

Előzetes letartóztatásba helyezték a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche autógyártó társaság egy vezető menedzserét a VW dízelbotrányával összefüggésben - jelentették pénteken német lapok.

A Bild című lap értesülése szerint a motorok fejlesztéséért felelős vezetőt, Jörg Kernert helyezték előzetes letartóztatásba elmenekülés és bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt.

A társaság igazgatótanácsának elnöke, Oliver Blume tájékoztatta az ügyről a munkatársakat, pénteki levele szerint a stuttgarti ügyészség az igazgatóság egy tagja, egy vezető menedzsere és egy volt – jelenleg a szintén a VW-hez tartozó Audinál dolgozó – munkatársa ellen folytat eljárást, és a vezető menedzsert helyezték előzetes letartóztatásba – írta a Bild.

Az ügyészség dízelüzemű autók károsanyag-kibocsátásával kapcsolatos manipuláció és jogsértő reklám gyanúja miatt indította a nyomozást, és szerdán 30 ügyész és 160 rendőr mozgósításával házkutatást tartott a társaság székhelyén és több németországi telephelyén, összesen 10 helyszínen.Ezzel kapcsolatban Oliver Blume körlevelében kiemelte, hogy a Porsche nem fejleszt és nem gyárt dízelmotorokat, így dízelmotorok működtetésére szolgáló szoftverekkel sem foglalkozik.

Hozzátette, hogy az ügyészség szerint a három gyanúsított tudott arról, hogy Porsche-gyártmányokba beépített dízelmotorokat olyan berendezésekkel szereltek fel, amelyek használata tilos volt. A társaság visszautasítja a gyanúsítást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.