Közlekedj okosan!

16 ezer kilométernyi utat kellene teljesen felújítani - videó

Akár 100 ezer forintot is fizethetünk, ha nem vesszük észre a mélyebb kátyút és belehajtunk.

2018.03.10 11:23ma.hu

Az M1-es autópályán Győr és Budapest között 160 kátyút kell állítólag kerülgetni. A Heti Napló most a gödrök és az úthibák nyomába eredt.

Elkezdődik a felújítás

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben tudatta, hogy március 12-től több szakaszban kezdetét veszi az M1-es autópálya felújítása. A tervek szerint a pálya bicskei szakaszán, Hegyeshalom irányába, a 46-os és a 60-as kilométer szelvények között indulhatnak el először a nagyfelületű burkolatjavítások. Ezzel párhuzamosan pedig a Budapest felé vezető oldalon 2018. március 19-től március 22-ig a 68-69-es kilométerszelvények között kezdődnek fix terelés mellett munkálatok. A felújítás ezt követően március 23-án folytatódik a 68-as kilométerszelvénytől a 105-ös kilométerszelvényig hétköznaponként 7 és 19 óra között. Továbbá a Hegyeshalom felé vezető oldalon 2,5 kilométeres szakaszon Biatorbágy térségében, illetve 11,75 kilométeres szakaszon, a Herceghalom-Bicske vonalon sávfelújítás lesz, amely előreláthatóan 4-5 hónapot vesz igénybe.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.