Közlekedés

10 százalékos tarifaemelést kezdeményeznek a fővárosi taxisok

A főváros 2013-ban 280 forintban határozta meg a kilométerenkénti taxitarifát, és az elmúlt négy évben ezen a hatósági áron nem változtatott.

2017.11.14 16:20MTI

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál - jelentette be Dudás Zoltán, a kamara közlekedési osztályának elnöke kedden Budapesten, a Taxi Expo rendezvényen tartott sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett arra, hogy a főváros 2013-ban 280 forintban határozta meg a kilométerenkénti taxitarifát, és az elmúlt négy évben ezen a hatósági áron nem változtatott.

Dudás Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy javaslatukról az egyeztetés megkezdődött a fővárosi önkormányzattal, a határidő szűkös, a tarifáról végül a fővárosi közgyűlés dönt. Javaslatuk elfogadása esetén a 10 százalékos tarifaemelkedés alapján 280 forintról 320 forintra emelkedne a kilométerenkénti fuvardíj, 70 forint helyett 80 forint lenne a várakozási díj, az alapdíj pedig 450 forintról 600 forintra nőne.

A BKIK közlekedési osztályának elnöke kifejtette, azért kezdeményezték a tarifaemelést, mert a taxis szolgáltatás iránt megnövekedett kereslet indokolná a létszám bővítését, új vállalkozások piacra lépését. A jövedelmezőség megtartása és további fejlesztések érdekében 10 százalékos tarifaemelést tartanak szükségesnek.

Krisán László, a BKIK elnöke a sajtótájékoztatón rámutatott arra, hogy a taxis társaságoknak is rentábilisnak kell lenniük a piacon, ezt a szektort is érinti a munkaerőhiány, a társaságok alacsony jövedelmezősége akadályozza a fejlesztéseket, a megfelelő minőségű szolgáltatást.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára - akit a BKIK az átlátható taxis szabályozásért végzett szakmai munkájának elismeréseként a Taxi Expo ünnepségén Haltenberger Samu Díj elismerésben részesített - újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a taxis szolgáltatás legutóbbi szabályozása elősegítette a szakma tisztulását, de továbbra is szükséges a közös fellépés a tisztességes vállalkozások érdekében.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ipari tagozata az idén hagyományteremtő szándékkal először rendezte meg a Taxi Expót. A rendezvény célja, hogy összehozza a személyfuvarozásban érdekelt szereplőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.