Szakértők szerint

Jelentős előrelépést hozhat az elektromos autózásban az állami támogatás

Magyarországon ma körülbelül 700, tisztán elektromos meghajtású gépkocsi van üzemben, tavaly 115, az idén július végéig 103 új elektromos autót adtak el.

2016.09.27 22:30MTI

Jelentős előrelépést hozhat a hazai elektromos autózásban az állami támogatás az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, az idei és a jövő évre tervezett keret felhasználása esetén mintegy 3300 új, tisztán elektromos hajtású autót lehetne forgalomba helyezni Magyarországon.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a héten jelentette be, hogy a kormány ebben az évben 2 milliárd forintot biztosít tisztán elektromos hajtású járművek beszerzésének támogatására. A támogatás a bruttó vételár 21 százaléka, maximum 1,5 millió forint, ezt magánemberek, gazdasági társaságok, egyéni vállakozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek és költségvetési szervezetek egyaránt igényelhetik. A tervek szerint jövőre 3 milliárd forint lenne a keret.

Magyarországon ma körülbelül 700, tisztán elektromos meghajtású gépkocsi van üzemben, tavaly 115, az idén július végéig 103 új elektromos autót adtak el - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke az MTI-nek.

Az adatok szerint a legtöbb tisztán elektromos autót a Nissan és a BMW értékesítette, a járművek ára felszereltségtől függően 8-15 millió forint közötti, a kisebb autók között vannak ennél olcsóbbak.

Shutterstock

Az idei 2 milliárd forintból több mint 1300 autó beszerzéséhez járul hozzá a kormányzat, a jövő évre tervezett 3 milliárd forint felhasználása esetén összesen mintegy 3300 elektromos jármű állhatna forgalomba. Az ügyvezető elnök elmondta, ez mintegy 3 százaléka a Magyarországon forgalomba kerülő új autóknak, ugyanakkor kiemelte, hogy a támogatás fontos lépése a környezetbarát közlekedés fejlesztésének.

Erdélyi Péter szerint a támogatás várhatóan élénkíti majd a keresletet, de ebben az évben nem lesz kiugró az elektromos autók értékesítésének növekedése, a megrendelt járművek leszállítása és forgalomba helyezése valószínűleg átcsúszik a jövő évre.

Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke úgy látja, jelentős előrelépés lenne, ha 2017 végére forgalomba helyeznének mintegy 3300 új, tisztán elektromos hajtású autót Magyarországon.

A szervezet elnöke arra számít, hogy a technológia gyors fejlődése miatt az elektromos autók száma dinamikusan nő majd a következő években. Így nem tartja kizártnak a kormányzati cél elérését, amely szerint a környezetbarát járművek száma 2020-ra összességében elérné a 30 ezret, ami a hazai járműállomány 1 százaléka.

Ungár János hangsúlyozta, hogy az átmeneti időszakban, amíg nincs elegendő elektromos töltési lehetőség, illetve a tisztán elektromos hajtású járművek hatótávolsága még nem túl nagy, fontos szerep jut a plug-in hibrideknek. Ezeknek az autóknak ugyanis szintén lényegesen kisebb a károsanyag-kibocsátásuk, mint a hagyományos üzemanyaggal működőknek. Egész Euróbában az a tapasztalat, hogy a két kategória együtt hozhat áttörést - tette hozzá.

Shutterstock

A szakember elmondta: a plug-in hibrid konnektorról is tölthető, tisztán elektromos hajtással általában 40-50 kilométert tud megtenni, de szükség esetén benzin-, illetve dízelmotorral is megy.

A jelenleg forgalomban lévő tisztán elektromos autók névleges hatótávolsága átlagosan 150-200 kilométer, ezekkel a forgalmi viszonyoktól függően egy töltéssel 120-150 kilométert lehet megtenni.

Ungár János elmondta: jövőre több nagy autógyártó dob piacra 300 kilométer körüli névleges hatótávolságú, nem felső kategóriás, tisztán elektromos autókat. Emellett szakértői vélemények szerint körülbelül 2020-ra jelentősen csökken majd az akkumulátorok, így az elektromos autók ára, tehát versenyképesek lehetnek a hagyományos autókkal.

Az elektromos autózásban élen járó országok közül a legjobb a helyzet Norvégiában, ahol ma 2,6 millió személyautó és kishaszongépjármű van, ebből csaknem százezer a tisztán elektromos jármű és mintegy 30 ezer a plug-in hibrid, tehát a környezetkímélő autók aránya 5 százalék. Németországban 2020-ra szeretnék elérni az 1,5 százalékos arányt, ehhez idén nyáron jelentős új pénzügyi ösztönzőket vezettek be - jelezte a szövetség elnöke.

Ma Magyarországon csaknem 100 nyilvános, bárki által használható töltőoszlop van, döntő többségük Budapesten. A 15 ezer lakosnál nagyobb településeknek már meghirdették a pályázatot, összesen 500 töltőoszlopon 1000 töltőpont kialakításához kaphatnak támogatást, ezek várhatóan a jövő év végére elkészülnek. Emellett kormányzati program készül arra, hogy a hazai fő közlekedési útvonalakon 50 kilométerenként legyenek nagy teljesítményű villámtöltők. Az elektromos autók töltése jelenleg ingyenes, előkészítés alatt vannak a jogszabályi keretek a fizetőssé váló tankoláshoz - mondta el Ungár János.

Ebben az évben augusztusig a Nissan 87 tisztán elektromos járművet értékesített Magyarországon. Ez kettővel több, mint a teljes tavalyi eladás, és további növekedést várnak a hátralévő 4 hónapban. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a Nissan magyarországi központja úgy döntött, hogy a bejelentett 1,5 millió forint támogatást megtoldja 600 ezer forinttal, így a Nissan LEAF 2,1 millió forint kedvezménnyel vásárolható meg. Közölték az is, hogy a Nissan 2010 óta összesen több mint 250 ezer tisztán elektromos gépjárművet értékesített és mintegy 5 milliárd eurót fektetett be az elektromos mobilitás projektbe.

A Volkswagen elektromos járműveiből 46-ot értékesítettek az idén augusztus közepéig Magyarországon. Vérten Sándor, a konszern márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója az MTI-vel közölte, hogy a beérkezett megrendelések és az ösztönzők hatására ez a szám az év végéig megduplázódhat. Megjegyezte: a cég a tisztán elektromos autók mellett emellett forgalmaz Audi és Volkswagen hibrid meghajtású gépkocsikat is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.