Superbike-vb

Két kategóriában indul jövőre a magyar Schmidt Racing

Két kategóriában indít versenyzőket a jövő évben a gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokságon a Schmidt Racing, amely története során először teljes vb-szezont fut 2016-ban.

2015.10.14 05:30MTI
freedigitalphotos.net/adam

A magyar csapat keddi közleménye szerint két pilótájuk a Supersport kategóriában versenyez majd a következő idényben, miközben az utánpótlás-nevelést szem előtt tartva az egyik betétsorozatban, a Superstock 600 Európa-bajnokságon két tehetséges magyarnak adnak lehetőséget a bizonyításra.

A Schmidt Racing Chrobák Jánossal és Juhász Dáviddal a motorokon az idén három vb-futamon állt rajthoz a Supersport géposztályban, előbbi versenyző Jerezben pontot is szerzett. A két motoros közben mind a magyar, mind a nemzetközi IMRC és Alpok-Adria Bajnokságban is megnyerte az összetett pontversenyt saját kategóriájában.

"Maximálisan elégedettek lehetünk a 2015-ös évvel, amelynek során minden előzetesen kitűzött célt teljesítettünk, a folytatásban pedig szeretnénk előrelépni" - idézte a közlemény Balogh Róbertet, a csapat menedzserét, aki hozzátette, a jövő évi pilótafelállásról még nem született végleges döntés, de Chrobák és Juhász biztosan marad.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.