Sokan nem tudják, milyen okmányok kellenek

Növekedett idén a letenyei határátkelők forgalma

A múlt évi hasonló időszakhoz képest már eddig is nőtt Letenyén a magyar-horvát határátkelők forgalma, ugyanakkor sokan még ma sem tudják, milyen okmányok szükségesek a határátlépéshez.

2015.07.03 16:23MTI

Sinkovics Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője a letenyei autópálya-átkelőn tartott pénteki sajtótájékoztatón kifejtette: tavaly összesen több mint kétmillió utas lépte át a magyar-horvát határt a letenyei autópálya- vagy közúti átkelőn, az éves forgalom mintegy 70 százalékát a nyári hónapokban regisztrálták. Idén az első fél évben már mintegy öt százalékkal nőtt a ki- és a beutazók forgalma.

Az éves utasforgalom mintegy 45 százaléka a magyaroké, a második helyen a horvát állampolgárok állnak, de jelentős számban jelentkeznek szlovák, lengyel, cseh és ukrán állampolgárok is Letenyén. Ebben az évben jelentősen, mintegy tízszeresére nőtt például az európai körúton lévő és Horvátországba is utazó dél-koreai autóbuszos turisták száma.

Hozzátette: napi rendszerességgel fordul elő, hogy vissza kell fordítani nyaralni indulókat, mert nem rendelkeznek a szükséges okmányokkal, számos esetben nem gondoskodnak a gyerekek iratairól sem.

Felnőttek és gyerekek számára háromféle irat alkalmas a határátlépésre: az útlevél, bármilyen típusú - tehát akár a régi, füzet formájú - személyi igazolvány, valamint a kártyaformátumú ideiglenes személyi igazolvány. Nem fogadják el a határon az okmányirodák által az iratigényléskor kinyomtatott igazolást, de nem alkalmas az átlépésre a születési anyakönyvi kivonat és a diákigazolvány sem, több esetben ugyanis a szülők ezzel próbálják igazolni gyerekeiket - jelezte a rendőrtiszt.

Elmondta: ha egy kiskorú nem a szüleivel utazik, akkor ajánlott a szülőktől két tanú aláírásával ellátott meghatalmazást kérni, ami a külföldi nyaralás idején az esetleges félreértések és a kellemetlenségek elkerülése miatt lehet indokolt.

Sinkovics Róbert azt tanácsolta: az utazók lehetőség szerint ne a szombat hajnali, leginkább zsúfolt időszakot válasszák határátlépésre az Adriai-tenger felé tartva. Ha mégis így alakul, akkor a kisebb forgalom miatt érdemes az autópályáról letérve a letenyei közúti átkelőt választani, ami csupán egy-két kilométeres kitérőt jelent.

Aki a szükséges iratokról, a határátlépési tudnivalókról vagy az aktuális várakozási időkről szeretne informálódni, az a rendőrség honlapján (http://police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo) találja meg a szükséges tudnivalókat - tette hozzá a rendőrségi osztályvezető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.