2,6 milliárdból

Fejlesztés az érdi és törökbálinti autópálya-csomópontoknál

A torlódások megszüntetése és a biztonságosabb az érdi és a törökbálinti sztrádakapcsolatok megteremtése érdekében két, összesen nettó 2,6 milliárd forintos beruházás indul júniusban, a kivitelezés jövő nyárra készül el.

2015.05.29 17:36MTI

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára, aki a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője is, hangsúlyozta: a csomópontok nemcsak torlódásokat okoznak, hanem rendkívül balesetveszélyesek is. A fejlesztések révén ezek megszűnnek, és a két város összesen több mint 75 ezer lakosának javulnak a közlekedési lehetőségei - mondta.

Az államtitkár az útdíj-rendszer bevezetésének hatásáról elmondta: a matricarendszernek köszönhetően a martonvásáriak, sóskútiak, tárnokiak immár elkerülik Érdet. Hozzátette: a nettó 1,3 milliárd forintos érdi fejlesztés révén csökkenni fog Törökbálint terhelése, mert az érdieknek nem kell Törökbálintot menekülési útvonalként használniuk.

T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) érdi városvezető arra emlékeztetett, hogy a tervek már 2002-ben készen voltak, a megvalósítás azonban a szocialista kormányok alatt elmaradt. Kiemelte: az Érd parkvárosi fejlesztés jelentős változást hoz a város és a városrész életében, mert egyfajta alközpont jön létre, jelentősen javítva a terület ellátottságát.

Elek Sándor (Fidesz-KDNP), Törökbálint polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy évtizedek óta tartó közlekedési káosznak vetnek véget a fejlesztések, megfogalmazása szerint hosszú távra szóló megoldás jön létre.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője rámutatott, hogy az M7-es autópálya érdi csomópontja ma már nem bírja el a megnövekedett forgalmat. A kivitelezés keretében az Iparos út az M7-es autópálya és a Törökbálinti út között kétszer két forgalmi sávra bővül, négy összehangolt jelzőlámpás és egy kiemelt sarokirányos körforgalmú csomópont épül.

A megnövekedett átmenő forgalommal küzdő Törökbálintnál a szintén nettó 1,3 milliárd forintos beruházás keretében két új összekötő ág épül az M0-M7 autópályák csomópontjában, körforgalmakkal csatlakozva a 8103-as úthoz. A zajártalom csökkentése érdekében áthelyezik és meghosszabbítják a zajvédő falat.

A szóvivő elmondta azt is, hogy Érden a két jelzőlámpás kereszteződést úgy szabályozzák, hogy a lámpák a mindenkori forgalomhoz igazodjanak. A törökbálinti lehajtónál a 8103-as jelű úton június elejétől folyamatosan lehet számítani forgalomkorlátozásra, Érden június folyamán szakaszos forgalom- és sebességkorlátozások lesznek az Iparos úton és a Törökbálinti út Iparos úti torkolatában.

A két fejlesztés az NFM megbízásából a NIF beruházásában valóul meg, a törökbálinti projekt esetében 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai forrásból, Érd esetében 68 százalékot tesz ki az uniós, 12 százalékot a magyar állami forrás. Az érdi munkálatok finanszírozásához közel 20 százalékkal hozzájárul a Spar Magyarország Kft., amely áruházat létesít a területen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.