Fejlesztés

Az M85-ös új szakaszán kevesebb balesetet ígernek

Június közepére elkészül az M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Győr és Enese közötti, mintegy 6,8 kilométer hosszú szakasza.

2015.05.18 12:31MTI

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, Kara Ákos, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője az M85-ös út M1-es autópálya fel-, illetve lehajtójánál azt mondta: a cél az, hogy biztonságos és gyors legyen a közlekedés a megyeszékhely és Csorna között.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: három szakaszban épül a gyorsforgalmi út Csornáig: az Eneséig tartó szakasz mintegy 11,5 milliárd forintból valósul meg, az enesei elkerülő 7 kilométeres szakaszát 2011. decemberében már átadták a forgalomnak, a Kónytól Csornáig tartó, szintén mintegy 7 kilométer hosszú szakasz pedig 15,6 milliárd forintból fog elkészülni. Ennek a szakasznak a várható átadása szeptemberben lesz - mondta a politikus.

Az országgyűlési képviselő hozzátette: a távlati tervekben a Csornától Sopronig, később az országhatárig tartó szakasz szerepel.

Reményei szerint a gyorsforgalmi út átadásával sokkal kevesebb lesz a baleset.

Gyopáros Alpár, a Fidesz rábaközi országgyűlési képviselője, korábban megyei útügyi biztos az MTI-nek a csornai elkerülőről elmondta, hogy a szeptemberig elkészülő szakasz elsősorban a Szombathely és Mosonmagyaróvár, illetve a Szombathely és Győr közötti közlekedést fogja megkönnyíteni, egyben enyhíti majd az átlagos napi 20 ezer feletti autós forgalmat a rábaközi település belvárosában.

Hozzátette: naponta mintegy 8-10 ezer közötti teherautó megy keresztül a városon, amely jelentősen lecsökken majd az elkerülő első szakaszának átadásával. A második szakasz pedig a Győr és Sopron közötti közlekedésben segít majd.

A 85-ös és a 86-os utak közös szakasza Csorna belvárosán keresztül halad.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban állami forrás felhasználásával valósul meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.