Év végére megvalósulhat

Gyorsabb és biztonságosabb közlekedés Pilisvörösvár és Budapest között

A szintbeli keresztezések megszüntetésével az év végére gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés a 10-es főúton Pilisvörösvár és Budapest között.

2015.04.08 13:28MTI

Az útszakaszon négy szintbeni kereszteződést váltanak ki, közülük az egyik a pilisvörösvári új aluljáró, melyet a következő napokban adnak át előbb az autósoknak, majd a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak.

Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára az Ürömnél most kezdett munkálatokkal kapcsolatban kiemelte: a körforgalom nyárra készül el, ezt követően a közlekedés gördülékenyebb lesz a 10-es főúton, és várhatóan csökkennek a torlódások.

Hozzátette: nyártól megindulhat a vasúti forgalom Pilisvörösvár és a Nyugati pályaudvar között, így megszűnnek a pótlóbuszok, ezzel javulnak közlekedés feltételei.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a Budapest-Esztergom vasúti projekt az elővárosi vasútmodernizáció zászlóshajója. Kiemelte: azért, hogy az elővárosi közlekedés vonzó legyen, a vasútnak a csúcsidőben sűrűn kell járnia. Pilisvörösvár és Budapest között nyártól először modern dieselmozdony közlekedik, a villamosítás befejeztével pedig jövő évben Flirt típusú vonatok állnak munkába. "Ezzel olyan elővárosi közlekedés jön létre, amely gyorsaságával, kényelmével és megfelelő sűrűségével alternatívát tud nyújtani az egyénileg gépkocsival utazóknak" - mondta.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a körforgalom építésével megkezdődött az építkezés második üteme. Jelezte: további két ütem várható a június-júliusi befejezésig, amikorra elkészül az ötágú csomópont. A kivitelezés nettó 700 millió forintba kerül.

Hozzáfűzte: építik a solymári fölüljárót és vasúti megállóhelyet is, s nyárra elkészülhet a külön szintű átjáró és az állomás. Az ürömi körforgalomhoz tartozó felüljárót, amely a Bécsi úti szintbeli kereszteződését váltja ki, az év végéig kell megépítenie a vállalkozónak, és szintén az év végére fejeződhet be a Pomázi úti felüljáró.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.