A bajorok nyitottak a 21. századra

Okosórával leparkolható autó

Meglepő fejlesztéssel rukkolt elő a Bayerische Motoren Werke: hamarosan gyerekjáték lesz parkolni egy okosóra és egy BMW révén?

2014.12.19 21:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: BMW

Távolról vezérelhető parkolórendszeren dolgoznak a bajorok, melyet mindössze egy okosóra segítségével lehet irányítani. Ehhez egy érzékelőkkel alaposan teletömött BMW i3-at használnak, mely a januári, Las Vegas-i CES-en mutatkozik be; a gépjármű egy okosórával karöltve lesz képes megvalósítani a tervezett funkciót, azaz magától parkol le és áll elő, ha tulajdonosa távozni akar.

Mobilappon keresztül lehet aktiválni a "Remote Valet Parking Assistant" névre keresztelt szolgáltatást, mely a BMW állítása szerint odavezeti a járművet egy parkolóhelyre. Ehhez lézeres szenzorok garmadája áll az autó rendelkezésére, melyek képesek felmérni a környezetet, elkerülve az autó (vagy más kocsik) meghúzását és a finom koccanásokat. Eközben térkép is készül arról, hogy honnan indult és hova állt be a jármű, így ugyanezt az utat visszafelé is meg tudja tenni.

Forrás: BMW

Persze a rendszer még nem tökéletes. Noha valóban képes feladatának ellátására, a bajorok bevallása szerint néha elvéti célját, aminek a való életben hosszú papírkitöltögetés és a biztosítási díjak megugrása lehet a következménye. A BMW egyébként közleményében el is ismerte, hogy a teljesen ütközésmentes vezetésnek csak a lehetősége áll fenn, az nem garantált.

A német vállalat már 2009 óta dolgozik hasonló megoldáson, de nem az egyetlen autóipari cég, amely érintett a kérdésben. A Tesla és a Google, ahogyan az Audi is, egyaránt rendelkeznek "robotpilóta"-szerű funkciókkal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.