HUD a szélvédőn

Elavult az okostelefonos navigáció

Biztosan látta már filmekben vagy játékokban a pilóta elé kivetített HUD-ot, mellyel minden fontos információt megkap a tájékozódáshoz, anélkül, hogy le kellene vennie szemét a szélvédőről. Autóinkban is megjelent a technika.

2014.11.28 21:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Navdy

Nem véletlenül tiltják szinte minden fejlett országban a vezetés közbeni telefonálást - a digitális kommunikáció bőven elegendő figyelmet von el a vezetőtől egy közlekedési baleset előidézéséhez. Ezt a kockázatot csak mérsékelten csökkenti a kihangosító, hiszen annak aktiválásához is le kell vennünk szemünket az útról. És akkor még ott van a szöveges üzengetés, ami kész rémálom a közlekedés számára.

A megoldás egy HUD-szerű (head up display) megoldás lenne, mely a szélvédőn jelenítené meg a fontos információkat - hasonlóan ahhoz, ahogyan a vadászgépek pilótái szereznek tudomást az őket körülvevő környezetről. Ehhez szerencsére nincsen feltétlenül szükség speciális üvegre, köszönhetően a Navdy eszközének. Az USA-ban 300 dolláros áron kínált eszköz ugyanis képes a szélvédőre vetíteni az okostelefon (Android, iPhone) kijelzőjét, illetve annak optimalizált képét.

Ezáltal úgy követhetjük a navigációs utasítások grafikus ábrázolását, hogy közben a mögötte (azaz a sofőr előtt) levő forgalom is figyelemmel tartható. A hangvezérléssel irányítható Navdy révén többé nem kell elengedni a kormányt, még akkor sem, ha bejövő hívást kell fogadnunk.



A készülék Wi-Fin és Bluetooth-on keresztül kapcsolódik más elektronikus eszközökhöz, és mini-USB porttal is rendelkezik. Belső hangszórója és mikrofonja révén képes a zajok kiszűrésére. Kétmagos processzor működteti, és 4.4-es Android hajtja meg. Könnyen hordozható, hiszen egyszerűen összecsukható és akár zsebre is rakható; a neki szánt helyre pedig akár mágnesesen is rögzíthető.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.