Biztos, ami biztos

Az idén 20 százalékkal kevesebb autós vált biztosítót

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban eddig 150 ezren váltottak biztosítót, ez a szám 80 százaléka az egy évvel ezelőtt, ebben az időpontban mértnek.

2014.11.21 05:30MTI

A meglévő szerződéseket december elsejéig mondhatják fel az autósok, míg az új kgfb szerződéseket elegendő december végéig megkötniük. Aki nem tesz semmit, az marad a régi biztosítójánál azzal az éves díjjal, amelyről a napokban kapott értesítést - közölte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.

A CLB tapasztalatai szerint a biztosítók a meglévő ügyfeleik díjait - átlagosan - 15 százalékkal emelték. Ezt azonban az alkatrészek és a munkadíj drágulása indokolja. Ettől többel - akár 10 ezer forinttal is - emelték azok díjait, akikre az elmúlt 2-3 évben "sokat költöttek" a biztosítók.

Más a helyzet a céges gépjármű flottáknál: itt drasztikusan nőttek a díjak. A legextrémebb eset az volt, amikor az idei 8 millió forintos díjjal szemben, 920 milliós jövő évi ajánlattal riasztotta el a tulajdonost a biztosítója.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.