Tragédia

Szabolcsi halálos baleset - helybéliek az áldozatok

Nyírteleki, virányosi és tiszanagyfalui lakosok a 38-as számú főúton péntek reggel történt súlyos közlekedési baleset áldozatai.

2014.11.14 15:45MTI

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Fehérvári Marietta megerősítette: a baleset Rakamaz és Nyírtelek között, a virányosi útszakaszon, a 20-as kilométernél történt; frontálisan ütközött két személygépkocsi.

Az eddigi adatok szerint az egyik autó 17 éves nyírteleki sofőrje járművével eddig nem tisztázott körülmények között áttért a szemközti sávba, és ott ütközött a másik autóval; ebben a személygépkocsiban egy 35 éves virányosi és egy 33 éves tiszanagyfalui férfi utazott.

Az ütközés miatt a három férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset helyszínén több mint öt órán át teljes, illetve félpályás útlezárás volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.