Fokozott óvatossággal közlekedjünk!

Katonai konvojok indulnak gyakorlatra több főúton és autópályán

Katonai konvojok indulnak hétfőn Szolnokról az újdörögdi Balaton-felvidék gyakorlótérre. A járművek több főútvonalon és autópályán is közlekednek majd.

2014.09.21 14:57MTI
freedigitalphotos.net/worradmu

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint a Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozathoz tartozó "Kivételes megoldás 2014" gyakorlat keretében két katonai menetoszlop indul a szolnoki Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljtól Újdörögdre.

Az első konvoj előreláthatólag hétfőre virradó éjjel 2 órakor indul útnak és reggel 9 órára érkezik meg Újdörögdre a 4-es út, a 40-es út, az M5-ös, az M0-ás és az M7-es autópálya, a 710-es, a 73-as és a 77-es út érintésével. Az oszlopban 16 gépjármű, köztük toronyfegyverrel felszerelt HMMWV harcjárművek, Mercedes terepjárók, pótkocsis RÁBA tehergépjárművek és Mercedes katonai mentő halad majd.

A második konvoj előreláthatólag hétfő este 9 órakor indul útnak, hasonló útvonalon, az elsővel megegyező járművekkel, és előreláthatólag kedden hajnali 4 órakor érkezik meg Újdörögdre.

A katonai járművek mindkét esetben katonai rendészi felvezetéssel, az oszlop elején és végén katonai rendész gépjárművekkel közlekednek - tették hozzá. A HM azt kéri, hogy az említett útvonalakon közlekedők kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai konvojt, ezzel is segítve annak biztonságos és folyamatos haladását.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei őszi kiképzési sorozatot tartanak szeptember 8. és október 17. között a Bakonyban. A Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton csaknem 1300 katona vesz részt és négyszáz technikai eszközt használnak - olvasható a HM közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.