Rendőrök, Debrecenben

Ismét összevont ellenőrzést tartanak - a biztonságos közlekedés érdekében

Nagy hangsúlyt fektetnek majd a mozgásban elkövetett dinamikus szabálysértések elkövetőinek, illetve az elsőbbségi szabályok megsértőinek a forgalomból történő kiszűrésére.

2014.08.22 08:56ma.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. augusztus 22-én 12 órától Debrecenben ismét közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a helyi, illetve a megye területén található rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti állományának összevonásával.

A rendőrök kiemelt figyelmet fognak fordítani az ittasságra, valamint a sebesség és a passzív biztonsági eszközök - gyermekbiztonsági rendszer, biztonsági öv - használatára vonatkozó szabályok betartására, továbbá a járművek műszaki állapotára.

Az ellenőrzésben résztvevő egyenruhások nagy hangsúlyt fektetnek majd - a közlekedési balesetek gyakori okaként jelentkező - a mozgásban elkövetett dinamikus szabálysértések elkövetőinek, illetve az elsőbbségi szabályok megsértőinek a forgalomból történő kiszűrésére.

A rendőrség célja, hogy a város közigazgatási területén csökkenjen a közúti közlekedési balesetek száma, a közlekedésbiztonsági helyzet javuljon és a bekövetkezett közlekedési események súlyossági foka mérséklődjön.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.