Tarlós 2019-et ígér

Még öt évig - vagy tovább? - tarthat a rettegés a 3-as metrón

"Eldőlt, a régi (...) kocsik helyett nem veszünk újakat, viszont megújításukat és korszerűsítésüket még az idén megkezdjük, és 2015-ben be is fejezhetjük."

2014.08.18 08:11ma.hu

A 3-as metró legkritikusabb szakaszai készülhetnek el 2016-ra, a teljes felújított vonalat legkorábban 2019-re adhatják át - mondta Tarlós István a Magyar Nemzetnek, pontosítva az Infó rádió Aréna című műsorában pénteken elhangzottakat (ott arról beszélt, hogy a 20-25 évre megoldást jelentő felújítás 2016 végére fejeződik be) - írja az Index.

A Magyar Nemzet hétfői számában Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott, hogy a kormánydöntés részletei a 3-as metróról csak a határozat hétfőn várható aláírását követően lesznek nyilvánosak.

A korábbi döntések alapján annyi bizonyos, hogy a főváros 60-65 milliárd forint hitelt vehet fel a metrószerelvények felújítására.

Eldőlt, a régi (...) kocsik helyett nem veszünk újakat, viszont megújításukat és korszerűsítésüket még az idén megkezdjük, és 2015-ben be is fejezhetjük - idézte a főpolgármester nyilatkozatát az MTI.

A csaknem 100 milliárdosra tervezett teljes rekonstrukció tervezési folyamata alapján bő két év alatt azok a szakaszok készülhetnek el, amelyek ma még biztonságosak, de a szakértők szerint addigra balesetveszélyessé válhatnak - mondta.

Egy későbbi kormányhatározatnak kell majd tisztáznia, hogy az infrastruktúra, vagyis az alagút, a vasúti pálya, a sínek, a biztonsági és informatikai berendezések teljes felújításának fennmaradó részét, a megállók akadálymentesítését uniós forrásokból finanszírozzák-e.

A vonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására egyelőre megvalósíthatósági tanulmány készül, az biztosan nem lesz benne most a finanszírozási keretben - mondta a főpolgármester.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.