Szinte minden megújul

Több mint egymilliárd forintos útépítés Nyíregyházán

Több mint 1,1 milliárd forintból újulnak meg utak, járdák, épülnek közlekedési csatlakozópontok Nyíregyházán idén.

2014.07.24 10:58MTI
freedigitalphotos.net/FrameAngel

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy 438,6 millió forint pályázati támogatásból három utcában korszerűsítik az út- és a járdaburkolatot, egy csomópontban gyalog- és kerékpáros átkelőhelyet, egy másikban pedig körforgalmat építenek.

Hozzátette, az önkormányzat emellett saját forrásból mintegy 700 millió forintot költ további 24 utca aszfaltszőnyegének cseréjére, 15 földút aszfaltozására, valamint 40 járdaszakasz építésére és felújítására.

A 120 ezres nagyvárosban 610 kilométer hosszúságú önkormányzati út található, amelyeknek csak a 40 százaléka aszfaltozott - ismertette. A több, mint 1,1 milliárd forintos - már megkezdett és az új körforgalom kivételével szeptemberig be is fejeződő - fejlesztéssel elérik, hogy a belvárosban, a Nagykörúton belül már minden út aszfaltozott lesz.

Kovács Ferenc kiemelte, hogy a jövő év tavaszáig elkészítenek egy öt évre szóló útfejlesztési programot, hogy a külvárosi részekben és a környező bokortanyákon is minél több korszerű, aszfaltozott út legyen.

A polgármester kitért arra, hogy mostani útberuházási program mellett további utakat is rendbe tesznek Nyíregyházán. Így az örökösföldi, az érkerti és a Huszár-lakónegyedi, több mint hárommilliárd forint értékű rehabilitációs felújítások során is lesz útépítés.

Továbbá az idén épült 600 millió forint értékű kerékpáros úthálózat is a szabolcsi megyeszékhelyen. Kovács Ferenc kiemelte, hogy az 1,1 milliárdos útfejlesztési program kivitelezői nyíregyházi vállalkozások.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.