Felmérték a teljes élettartalmot

Károsak az elektromos autók?

Egy ideje már tart a vita: vajon védik-e a környezetet az elektromos autók, vagy nagyobb kárt csinálnak, mint amennyi hasznot hoznak?

2014.03.08 12:25MTI

A környezetvédelmi hatástanulmányok végzésére szakosodott amerikai Automotive Science Group (ASG) vizsgálatának eredménye cáfolja azt a sokak, még a Greenpeace környezetvédő szervezet által is osztott véleményt, miszerint az elektromos járművek valójában semmivel sem terhelik meg kevésbé a környezetet, mint az üzemanyag-takarékos modern benzinmotoros járművek. Egyrészt azért, mert az üzemelésükhöz szükséges áramot nem feltétlenül "tiszta" módon állítják elő, másrészt legyártásuk maga sem éppen környezetbarát folyamat.

Az ASG 45 paraméter figyelembe vételével értékeli az Egyesült Államokban értékesített gépjárműveket a környezetvédelem, a társadalmi felelősségvállalás és a költséghatékonyság szempontból. Az Automotive Performance Index (API) értékelése a modell teljes élettartamát figyelembe veszi, tehát éppen úgy kiterjed a járművek előállítására, mint üzemeltetésére és újrahasznosítására.

A 2014-es API-rangsor a kisebb járműkategóriákban egyértelműen a tisztán elektromos, illetve a hibrid autók előnyeit domborítja ki.

A kompakt (amerikai) kategóriában az összesített értékelés győztese a Ford Focus Electric lett, ami egyúttal a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás terén is a legjobbnak bizonyult. A kategóriában az összesített értékelésben a Ford Focus Electric modellt a Chevrolet Volt, a Toyota Prius c, a Honda Insight és a Nissan Versa Sedan követi.

A középméretű járműkategória összesített győztese a 2014-es rangsorban a mostanra már 100 ezer példányban értékesített Nissan Leaf lett. A rangsorban utána a Ford C-Max Energi és a C-Max Hybrid, a Toyota Prius Plug-in és a Prius Hybrid, valamint a Honda Accord Plug-in követi. A kategória környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalási szempontok szerinti győztese szintén a Nissan Leaf lett.

A "normál méretű" személyautó kategóriában az összesített értékelésben már nem elektromos vagy hibrid autó került az élre, hanem a Hyundai Sonata. Sorrendben utána a Chevrolet Impala, a Tesla Model S, a Ford Taurus, valamint a BMW 328 Gran Turismo követi. Környezetvédelmi szempontból a kategória győztese a Tesla Model S lett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.