20 kilométeren

A 21-es főút négysávosítása a legfontosabb közúti fejlesztés Nógrád megyében

A 21-es főút négysávosítása a legfontosabb közúti fejlesztés Nógrád megyében, ennek újabb szakaszát jövőre kezdik építeni, s ezzel már 20 kilométeren lesz négysávos az út.

2013.08.21 11:43MTI

Becsó Zsolt megyei útügyi miniszteri biztos, a Nógrád megyei önkormányzat fideszes elnöke elmondta: 2010-től, a kormányváltástól, a mai napig 5 milliárd 624 millió forintnyi szerződést írtak alá útfelújításokra Nógrádban.

Előkészítettek egy hazai forrásra tervezett útfelújítási csomagot, amelynek 1,3 milliárd forintos keretéből több kritikus útszakasz felújítása kezdődhet meg az idén - tette hozzá.

A miniszteri biztos arra is kitért, hogy visszatérő probléma a kátyúzás, erre a közúti igazgatóság nettó 200-250 millió forintot költ évente. Eredményként értékelte, hogy átcsoportosításnak köszönhetően az eredetileg tervezett 2700 tonna anyag helyett 4300 tonnás mennyiséget tud bedolgozni a két nógrádi üzemmérnökség.

Becsó Zsolt beszámolt arról, hogy kinevezése június 15-étől december 14-ig szól. A munkát díjazás nélkül végző megyei útügyi miniszteri biztosok legfontosabb feladatai közé sorolta a települések és a lakosság részéről felmerülő igények összegyűjtését, koordinálását, továbbítását, a munkák prioritására vonatkozó javaslattételt.

Elmondta, számvetést készítettek az elmúlt három év közúthálózatfejlesztési, karbantartási, üzemeltetési eredményeiről. Ezek között ismertette, hogy 2010 első félévében kezdődtek hazai forrásból a nagyfelületű javítások és két év alatt 246 ezer négyzetméteren több mint egymilliárd forintból valósultak meg 12 településen.

Felújítottak öt hidat 105 millió forintból, körforgalmi csomópont épült ki Balassagyarmaton, ahol jelenleg is zajlik hasonló beruházás. Becsó Zsolt arra is kitért, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a Szlovák-Magyar Határon Átnyúló Operatív Program közel 50 százalékát a közúti infrastruktúra fejlesztésére használják fel, ez több ponton érinti majd Nógrád megyét is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.