A beruházás leállításának felvetése is képtelenség

Tarlós: gazemberség a 4-es metró egész története

Tarlós István szerint a 4-es metró beruházásának a története ostobaság vagy gazemberség.

2013.01.26 08:20MTI

 Mint mondta, amikor a szocialista-szabaddemokrata városvezetéstől átvették a 4-es metró ügyét, már mindent kényszerpályára helyeztek. "Ha leállítottuk volna a hét-nyolc éve kötött nemzetközi szerződéseket, nemcsak a főváros, de még az állam is csődbe ment volna a kárigények miatt." A főpolgármester szerint ma már a beruházás leállításának felvetése is képtelenség.
   
Garamszegi Gábor, a főváros egykori szocialista városvezetési tanácsnoka úgy nyilatkozott a Magyar Hírlapnak, hogy a városvezetésnek és a kormánynak alaposan meg kellene fontolnia, átadja-e a 4-es metrót. Erre Tarlós István így reagált: ezt akkor kellett volna elmondania, amikor még a városházán dolgozott, vagy "amikor a gyalázatos, a főváros számára rendkívül előnytelen kivitelezői szerződéseket megkötötték, és nem most, egy évvel az átadás előtt, amikor már nyolcvanszázalékos a készültség".
   
Kiemelte, korábban megvizsgálták annak lehetőségét, hogy leállítsák a 4-es metró beruházását. "Tessék visszakeresni a sajtóban, miket mondtak erre szocialista körökben, még a gondolat felvetésére is. Akkor kellett volna megszólalni, nem most" - fogalmazott.
   
Mint mondta, a 4-es metró nyilvánvalóan elhibázott beruházás. Szerinte ez Demszky Gábor álma volt. Elhatározta, tűzön-vízen keresztül átviszi, minden szakmai és közgazdasági figyelmeztetés ellenére kötötték a szerződéseket, de 2010-re már minden visszavonhatatlanná vált. "Az én szememben ennek a beruházásnak a története exkluzív ostobaság vagy gazemberség. Most pedig megpróbálnak valaminek elébe menni a propagandában, annak, amit elképesztően elrontottak" - tette hozzá Tarlós István.
   
A főpolgármester az interjúban arról is beszél, hogy körülbelül tizenötmilliárd forintba kerülhet a dugódíj bevezetése, a várt éves bevétel pedig húsz-harminc milliárd forint közé prognosztizálható.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.