Fejlesztés

Végleges töltést kapott a 2000-es tiszai áradás egyik kritikus pontja Tószegen

A tószegi árvízvédelmi vonal egyes szakaszait a veszély elmúltával elbontották.

2018.11.02 13:58MTI

Végleges töltést kapott a 2000-es tiszai áradás egyik kritikus pontja Tószegen. Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a 410 méter hosszú új töltés európai uniós és állami támogatásból épült.

A szakember felidézte, hogy a 2000-es tiszai árhullám elleni védekezés egyik fontos mozzanataként ideiglenes töltés épült Tószeg több pontján a falu összefogásával.

Az akkori hírügynökségi tudósítások szerint a faluban a sorsdöntő napokban - 2000 április közepén - ezer férfi és nő, 80 nagykapacitású szállítójármű és 50 munkagép dolgozott a szinte teljesen átázott gátak megerősítésén.

A Kötivizig igazgatója elmondta: a tószegi árvízvédelmi vonal egyes szakaszait a veszély elmúltával elbontották. Az azóta kialakult újabb árvizek miatt azonban szükségessé vált a már elbontott, illetve rossz állapotú ideiglenes töltés egyes szakaszainak megerősítése.

A rendelkezésre álló anyagiak a végleges védmű teljes kiépítését csak nyolc ütemben tették, teszik lehetővé. Az elmúlt években megvalósult az első négy ütem, tavaly júniusban pedig - a Kötivizig saját beruházásában - befejeződött az ötödik ütem első szakasza, most pedig a második szakasz.

A 410 méter hosszú új gát nettó 170 millió forintba került, amelyet a több mint 14 milliárd forint támogatású, a Közép-Tisza hullámterének rendezésére hivatott európai uniós támogatású KEHOP-projekt pénzügyi forrásaiból biztosítottak.

A szivárgóval is kiegészült töltésszakasz kivitelezője az R+5 Építőipari Kft. volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.