Árvíz

Gátszakadást fedeztek fel Bősnél

Először megjavítják, majd reklamálni fognak a kivitelezőnél.

2018.10.30 06:58ma.hu

A Duna bal oldali védőgátjának karbantartása, illetve a fű kaszálása során a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) pozsonyi telephelyének munkatársai gátszakadást fedeztek fel a régi meder mentén, mintegy egy kilométerre a bősi Hullám Csárdától, Dunacsún irányában. A Műszaki és Biztonsági Felügyelet (TBD) már megkezdte a gát javítását - írta az Újszó.

Marián Bocák, az SVP szóvivője szerint a TBD megállapította, hogy vészhelyzetről van szó, és az adott szakaszon azonnal meg kell kezdeni a védőgát javítását. „Árvíz, illetve a Duna régi medrében a vízszint emelkedése esetén ugyanis fennáll a veszélye, hogy a gátszakadás következtében a víz elárasztaná a Szigetköz egy részét” – tette hozzá Bocák.

Az SVP munkatársai a gát mintegy száz méteres szakaszát állítják helyre. Az első szakaszban, melyet a tervek szerint még idén befejeznek, ún. bypass-t alakítanak ki, illetve stabilizálják a gátat megakadályozva az esetleges árvízkárokat. Ezt követően reklamálni fognak a kivitelezőnél. A bal oldali védőgátat 2015-ben építették.

A SVP 32 738 kilométer hosszú folyószakaszért, 287 víztározóért, 2811 kilométer hosszú védőgátért és 1812 kilométer hosszú csatornahálózatért, vagyis összesen 49 015 négyzetkilométer vízfelületért felel. A vállalat működteti a bősi vízerőművet is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.