Korrupció

Milliós ellenszolgáltatást kért az Adóhivatal embere

Korrupció miatt őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót.

2022.06.17 13:57MTI

Korrupciós cselekmények miatt meggyanúsítottak és őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Azt írták: a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség csütörtökön több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével.

A gyanú szerint a NAV egyik megyei adó- és vámigazgatósága igazgatási ügyintézőjeként dolgozó férfi 2021 decemberében folyamatban lévő adóigazgatási eljárással kapcsolatos információkat árult el az ügyben érintett gazdasági társaság ügyvezető tulajdonosainak. Emellett felajánlotta közreműködését azzal kapcsolatban is, hogy - állítása szerint - hivatalos személyek megvesztegetésével elérhető: az ügyben ne induljon büntetőeljárás. Közbenjárásáért milliós ellenszolgáltatást kért az adóhivatali dolgozó.

2022 áprilisában az ügyintéző egy másik embertől a hivatali működésével kapcsolatban kért nagyobb összegű jogtalan vagyoni előnyt arra hivatkozva, hogy adóigazgatási eljárás folyik vele szemben. Később a férfi valótlanul hivatkozott arra a vállalkozónál, hogy "súlyosbodott az eljárás", és újabb kétmillió forintot kért. Így az adóhivatali ügyintéző minden alap nélkül négymillió forintot vett át a vállalkozótól.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más korrupciós cselekmény miatt nyomoz az ügyben, és indítványozta a meggyanúsított ügyintéző letartóztatását - olvasható Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.