Pénzügy

Tállai András: két héttel korábban elkészültek, már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek

Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott.

2022.03.01 08:40MTI

Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a törvényben előírt határidő előtt, március 1-én, elérhetővé tette az "szja-bevallási ajánlatot" - tájékoztattatta Tállai András az MTI-t.

A cél az, hogy a családi adóvisszatérítést a lehető legegyszerűbben és legkorábban kapják kézhez az arra jogosultak - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Felidézte, hogy minden jogosultnak jár az adóvisszatérítés, e jogát senki sem veszheti el. Akik februárban nem kapták meg az adóvisszatérítés összegét, az adóból visszajáró összeget az szja-bevallásukban igényelhetik vissza.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiajánlott bevallási tervezet több tízezer gyermeket nevelő szülőnek hoz könnyebbséget - emelte ki Tállai András. Mint mondta: az érintetteknek érdemes a bevallási tervezetüket a családi adóvisszatérítésre, valamint a kiutalásra vonatkozó adatokkal mihamarabb kiegészíteni, majd beküldeni.

Azok is tudják módosítani a tervezetet, akik változtatni szeretnének a családi kedvezmény év közi igénybevételén. Az adóhivatal ráadásul jelentősen felgyorsította a 30 napos pénzkiutalási folyamatot, így a NAV a bevallás beérkezését követően soron kívül, akár már két héten belül utalja is a családoknak visszajáró adót - nyomatékosította Tállai András.

A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt kiegészítenie semmivel, ideértve azt is, hogy jogosult családi adó-visszatérítésre, vagy már megkapta azt, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik - összegezte Tállai András.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a NAV eddig is jól teljesítette jelenlegi legfontosabb feladatát, hogy az érintettek a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban jussanak hozzá a családi adóvisszatérítéshez.

Minden jogosult megkapta a visszatérítést február 14-ig. Még soha nem tették közzé ilyen korán a tervezeteket, és az adóhivatal a törvényben előírt 30 napos határidőt megfelezve utalja a visszajáró összeget - sorolta az államtitkár.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.