Koronavírus-járvány

Tállai: kétezer milliárd forint marad a lakosságnál és a vállalatoknál

Szerinte a kormány gazdaságvédelmi intézkedései között a hiteltörlesztési moratórium érdemi segítséget jelentett.

2020.05.25 13:48MTI

A hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrás marad a lakosságnál és a vállalatoknál - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Tállai András hozzátette: a kormány gazdaságvédelmi intézkedései között a hiteltörlesztési moratórium érdemi segítséget jelentett.

A jelenlegi adatok szerint a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy tovább törleszti hiteleit, tehát több mint fele élt a moratórium lehetőségével. A nagyvállalatok 70 százaléka, a kis- és középvállalatok 40 százaléka törleszti tovább a hiteleket - mondta. Az igénybe vett moratórium év végéig kifutó összege mintegy 2000 milliárd forint, ami a GDP mintegy 4,5 százaléka, tette hozzá.

Fontosnak nevezte, hogy újra elindult a vállalati hitelezés Magyarországon, a Növekedési hitelprogram hajrá keretében már több mint 10 milliárd forint hitelt vettek igénybe a magyar vállalkozások.

Tállai András hangsúlyozta: Magyarország a vírussal szembeni küzdelem első fordulóját megnyerte, az egyik legeredményesebben védekező ország, nem csak az időben hozott egészségvédelmi, hanem gazdaságvédelmi intézkedések miatt is.

Az államtitkár azt mondta, a tőke- és kamattörlesztés december 31-ig való felfüggesztése világszerte egyedülálló lehetőség, Nyugat-Európában a moratórium nem érint ilyen széles kört, és az ideje is jellemzően három hónap.

Ismertetése szerint az intézkedés mintegy 7,7 millió hitelszerződést érintett. 2020 februárban a bankok mérlegében 15 ezer milliárd forint hitelállomány volt, amelyből 8 ezer vállalati, hétezer milliárd lakossági hitel. Ha mindenki igénybe veszi a moratóriumot, akkor az ügyfelek év végéig mintegy 3600 milliárd forintot tudtak volna megtakarítani.

A hitelmoratórium bevezetése az álláshelyek megőrzését és a fogyasztás bővülését is szolgálja - jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után is bárki dönthet úgy, hogy december 31-ig nem törleszti a hiteleit.

Kiemelte, hogy az időben meghozott és hatékony gazdaságvédelmi intézkedések miatt hazánk a lehető leghamarabb kilábalhat a járvány okozta gazdasági válságból, és újra Magyarország lesz az Európai Unió egyik legnagyobb gazdasági növekedéssel bíró tagállama.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.