NAV

Internetes kereskedőket gyanúsítanak több milliárd forintos adócsalással

A gyanúsítottaknak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt kell felelniük.

2020.02.20 09:32MTI

Egy internetes kereskedelemben érdekelt szervezetet azzal gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy az EU-s áfaszabályok kijátszásával 4,7 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek - tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Tóth Gergő közölte: a társaság az Európai Unióból beszerzett árut áfafizetés nélkül adta tovább magyar társaságoknak, köztük egy ismert webáruháznak. A termékeket egy céghálózaton keresztül próbálták kivonni az áfa megfizetése alól. A láncolat cégeinek élén ukrán, szerb és magyar strómanok ültek, de felhasználtak szlovák, cseh, lett, horvát, német, osztrák, szlovén, lengyel és román vállalkozásokat is.

A NAV nyomozói 2017-ben kétnapos akcióban, a szlovák és az osztrák hatóságokkal együttműködve számolták fel a bűnszervezetet. A majd ezer ember részvételével zajló kutatásokon másfél milliárd forint értékben zároltak vagyont a banda tagjaitól.

Az eljárás több mint 250 céget érintett, 152 tanút, 74 gyanúsítottat hallgattak ki, és 8 országban intézkedtek jogsegélykérelem alapján.

A gyanúsítottaknak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt kell felelniük. A pénzügyi nyomozók a százezer oldalas nyomozati iratot a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek - ismertette a sajtóreferens.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.