Bűnügy

Félmilliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás algyői cégvezetők ellen

Az ügyészség indítványozta letartóztatásukat.

2019.11.29 09:45MTI

Csaknem ötszázmillió forintos költségvetési csalás miatt indult eljárás két algyői cég vezetője ellen, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte: a megalapozott gyanú szerint az algyői ipartelepen székhellyel rendelkező két gazdasági társaság 2016 tavasza és a 2017 vége között áfabevallásaiban az által nyújtott szolgáltatásokról kiállított számláknak csak egy részét tüntette föl, és nem nyújtott be adóbevallást ezekről a gazdasági eseményekről. Az egyik cégnél mintegy 232 millió, a másiknál 245 millió forint adóhiányt állapítottak meg.

A nyomozás ideje alatt a gyanúsítottak bizonyítékokat semmisítettek meg, adattartalmakat töröltek, és más módon is megpróbálták az eljárást meghiúsítani. A bűncselekményekben feltehetően közreműködő társuk pedig ismeretlen helyre távozott. Az egyik cégvezető a rá szintén költségvetési csalás miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt áll - ismertette a szóvivő.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.