Tereprali-Peru

Dakar-rali - Félbeszakították a pénteki ötödik szakaszt

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a csapat tájékoztatása szerint még sötétedés előtt kiért a Tacna és Arequipa közötti szakaszról.

2019.01.12 14:35MTI

A sűrű köd miatt a hármas ellenőrzőpontnál a rendezők félbeszakították a Peruban zajló Dakar-rali ötödik szakaszát.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a csapat tájékoztatása szerint még sötétedés előtt kiért a Tacna és Arequipa közötti szakaszról. Az Opel Dakar Team közleménye szerint a nap azzal kezdődött, hogy a rajtot két órával halasztották a köd miatt. Majd folytatódott azzal, hogy volt olyan része a pályának, amelyen a páros percekig állt egy helyben, mert annyira fújta a szél a port és a homokot, hogy semmit sem lehetett látni.

"Nagyon nehéz pálya volt, főleg azért, mert sem fékünk nem volt, sem pedig pótkerekünk" - értékelt az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs.

"Az utolsó húsz kilométer gyilkos volt, szívem szerint a kezemben hordtam volna el a köveket a kocsi elől, mert tudtam, elég egy élesebb szikla, és akkor nem tudunk továbbmenni, hiszen nincs pótkerekünk - mondta Bunkoczi László. - Végül azonban az autó kibírta és itt vagyunk a célban. Ránk fér majd a pihenőnap, mert az utolsó két szakasz kissé megviselte az autót."

A helyezésekről nincs pontos információ, mivel a szakasz rövidítése miatt (amelyet az élmezőny teljes egészében teljesített), a versenyigazgatóságnak még össze kell ülnie. Annyi biztos, hogy a Szalay, Bunkoczi páros a napi első szakaszt a 38. helyen teljesítette.

Szombaton szünnap lesz, vasárnap Arequipából San Juan de Marconába tart majd a mezőny.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.