Vám

Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a NAV

Egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt.

2018.08.16 10:47MTI

Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt - közölte a NAV csütörtökön.

A közleményben azt írták, a mintegy félmilliárd forint értékű árut forgalmazó cég hamis adattartalmú bejelentéseket tett az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerben (EKÁER), hogy ne kelljen biztosítékot fizetnie. Például a ténylegesen szállított csirkemell helyett vágott virágot, vagy csak a valós mennyiség töredékét jelentette be.

A NAV munkatársai korábban figyeltek fel a vagyonkezelő cégre, amely hatvanmilliós árukészletet hozott be az Európai Unióból, de az első negyedévben nem adott be bevallást, nem fizetett áfát. Ez 16 millió forint kárt jelentett az államnak - olvasható a közleményben.

A pénzügyőrök és végrehajtók már várták a kamionokat, amikor a szállítmányok megérkeztek. A jogsértések alapján várható húszmillió forintos bírság előzetes biztosítására azokat lefoglalták. Az akcióval egy időben 35 ezer eurót zároltak a vállalkozás számláiról - tették hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.