Közlekedés

Ezek Budapest legveszélyesebb útjai - itt a lista

Jelentősen nőtt a sérüléses balesetek száma Budapest 20 legveszélyesebb útján.

2018.04.11 02:27ma.hu

A budapesti Váci úton 67 olyan baleset volt a Nyugati pályaudvart az északi városhatárral összekötő úton 2016-ban, amelyben megsérültek vagy meghaltak autósok, kerékpárosok, esetleg gyalogosok. Ez brutális, 63 százalékos növekedés a 2011-es 41 sérüléses balesethez képest.

Öt esztendővel ezelőtt is, most is a Váci út végzett az első helyen azon a listán, amely Budapest legtöbb balesetet jegyző útjait rangsorolja. A dobogó másik két szereplője sem változott, a Pesti út lett a második, a Szentendrei a harmadik a statisztikai hivatal adatai szerint.

A Vezess által a KSH-tól kikért legfrissebb, 2016-os lista szerint általános a főváros jelentős forgalmú útjain a személyi sérüléses balesetek számának növekedése. A feketelistán szereplő 20 útból 16-ra többször kellett mentőt hívni 2016-ban, mint öt évvel korábban. Összesen 567 komoly baleset történt 2016-ban ezeken az utakon a 2011-es 499 balesettel szemben, ami 14 százalékos növekedés.

Itt a lista első 10 helyezettje (zárójelben a 2011-es balesetszámuk és az akkori helyezésük):

01. Váci út – 67 baleset (41., 1.)
02. Pesti út – 48 baleset (37, 2.)
03. Szentendrei – 45 baleset (34, 3.)
04. Thököly út – 41 baleset (22, 12.)
05. Rákóczi út – 41 (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
06. Hungária körút – 40 baleset (25, 9.)
07. Budaörsi út – 34 baleset (26, 8.)
08. Soroksári – 33 baleset (27, 7.)
09. Jászberényi út – 24 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top25-ben)
10. Andrássy út – 23 baleset (29, 5.)
11. Szerencs utca – 23 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
12. Hűvösvölgyi út – 22 (14, 30.)
13. Könyves Kálmán körút – 22 baleset (23, 11.)
14. Üllői út – 22 baleset (22, 13.)
15. Szerémi út – 20 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
16. Kossuth Lajos utca (XXI. kerület) – 20 baleset (28, 6.)
17. József körút – 20 baleset (16, 25.)
18. Teréz körút – 19 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
19. Baross utca – 19 baleset (15, 28.)
20. Fogarasi út – 19 baleset (17, 20.)

A KSH szerint a Szerencs utca, a Szerémi út, a Teréz körút – ahogyan a Rákóczi és a Jászberényi út – új szereplő a listán. Kisebb mértékben emelkedett Budapest nagy körgyűrűjén a balesetszám, viszont ha összeadjuk a Hungária és a Könyves Kálmán körút, valamint a Róbert Károly út (19) baleseteinek számát, már jóval a Váci előtt járunk (81 sérüléssel járó baleset 2016-ban).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.