Adóügyek

Komoly különadót vetnek ki a végkielégítésekre

Fontos adóügyi döntést hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága.

2017.12.16 11:04MTI

Megfelelnek a nagy összegű végkielégítések magyar adószabályai az európai jogi elvárásoknak - a strasbourgi bíróság döntése kapcsán Völner Pál a Magyar Időknek úgy fogalmazott: a különadó bizonyos esetekben világosan kijelöli a köz szolgálatában állók kereseti lehetőségeit, egyúttal megvédi a társadalmat a korábbi igazságtalanságoktól.

Fontos adóügyi döntést hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága: a hónap elején úgy határozott, hogy a nagy összegű végkielégítéseket megadóztató mostani magyar rendelkezések összeegyeztethetőek az európai jogi elvárásokkal - ismertette a bírósági határozat lényegét a Magyar Idők szombati számában az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Völner Pál a strasbourgi testület érvei közül a legfontosabbakat kiemelve azt mondta: az ítélkező fórum szerint nem jelent túlzott elvonást a jelenleg hatályos 75 százalékos különadót kivető magyar szabályozás.

"Az ítéletből kiderül, hogy a megoldás nem példa nélküli a kontinensen, alkalmazása nem feszíti szét az európai jogrend kereteit" - fűzte hozzá.

Völner Pál felidézte, hogy az Országgyűlés 2010-ben első felindulásból úgy határozott, hogy egyes korábbi, nagyobb, a társadalmat joggal felháborító végkielégítésekre extra közterhet vet ki, 98 százalékos kulccsal. A szabályozás kezdetben elbukott az Alkotmánybíróságon, és Strasbourgban már korábban is kezdeményeztek jogi eljárásokat egyes érintettek. Ezek miatt az Országgyűlés módosított a jogszabályon, így jelenleg a végső juttatások - beosztástól függően - kétmillió, illetve 3,5 millió forint feletti részéből az állam 75 százalékot von el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.