NAV

Szja: megkezdődött a végső visszaszámlálás

Hétfőn éjfélig kell leadni a 2016. évi személyi jövedelemadó (szja) bevallást.

2017.05.22 09:05MTI

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán kifejtette: az ügyfélkapuval nem rendelkezők hétfőn este hatig az ügyfélszolgálaton, illetve éjfélig postán is beadhatják határidőn belül a személyi jövedelemadó bevallást.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az idén először a NAV 4 millió szja-bevallási tervezetet készített el az adózóknak a munkáltatótól kapott adatokból.

Szerinte a tervezet legfeljebb hiányos lehet, amit éjfélig korrigálhatnak az adózók az ügyfélkapun, a határidő lejárta után pedig a hiányosan bevallók - például kedvezményt nem érvényesítők - önellenőrzésen javíthatnak.

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn napközben még lehet ügyfélkaput nyitni, amin éjfélig beküldhető a bevallás.

A NAV az MTI-hez eljuttatott közleményében arra is kitért, hogy az szja 1+1 százalékáról is már csak éjfélig lehet rendelkezni.

Akik már korábban benyújtották bevallásukat, de nem rendelkeztek civil szervezet, egyház vagy a Nemzeti Tehetségprogram javára, azok utólag, a bevallástól függetlenül is megtehetik a 16EGYSZA nyomtatvány postázásával, illetve a webes felületen keresztül - közölte az adóhatóság.

A NAV felhívta a figyelmet: a bevalláshoz segítséget nyújtanak az ügyfélszolgálatokon, illetve az általános tájékoztató rendszerben a 06-40/42-42-42-es számon este 6 óráig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.