Pénzügy-adó

Adószakértők: nincsenek nagy horderejű változások az adócsomagban

A vállalkozók széles körének kedvez, hogy hatályon kívül helyezték a számlázó programok online bekötésének előírását.

2017.05.03 20:22MTI

Az MTI-nek nyilatkozó adószakértők szerint kisebb adókönnyítések vannak, nagy horderejű változások azonban nincsenek a tavaszi adócsomagban, amelyet kedden nyújtott be a kormány a parlamentnek.

Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adópartnere szerint a jogszabály nagy része jogtechnikai és szövegpontosító céllal született, kisebb adókönnyítésekkel "fűszerezve". Ezek közül az internet-szolgáltatás áfakulcsának csökkentését és a magánszemélyek ingatlan bérbeadásából származó jövedelmének egészségügyi hozzájárulás (eho) alóli mentesítését érdemes kiemelni az adószakértő szerint, de megemlítette azt is, hogy a fizetővendéglátás kedvező tételes adózását az eddigi 1 helyett akár 3 lakásnál, illetve üdülőnél is lehet alkalmazni.

Megjegyezte azt is, a vállalkozók széles körének kedvez, hogy hatályon kívül helyezték a számlázó programok online bekötésének előírását. Emellett azt a helyi adózást érintő könnyítést emelte ki, hogy immár az év végi iparűzési adóelőleg feltöltési kötelezettséghez kapcsolódó bevallásokat is be lehet nyújtani elektronikusan az állami adóhatósághoz, továbbá hogy alakuló társaság esetén a székhely szerinti önkormányzatnak az állami adóhatóság továbbítja az adatokat.

"A múlt év végén már ismertté vált adócsökkentések (szociális hozzájárulási adó, kiva, társasági adó kulcs csökkentése) több száz milliárd forintos léptékéhez képest eltörpül e csomag 35 milliárd forintos hatása. A kérdés csak az, hogy az idén is számíthatunk-e kellemes meglepetésre a karácsonyfa alatt, vagy meg kell elégednünk a már most ismertté vált intézkedésekkel" - fejtette ki Hegedüs Sándor az MTI megkeresésére.

A Mazars szakértői úgy látják, "nagyobb lélegzetvételű" adóügyi módosítások a választások előtt már nem várhatók, a benyújtott módosító csomagban nem jelennek meg jelentősebb új kötelezettségek. A legtöbb esetben a gyakorlat során felmerült kisebb problémákra adhatnak gyógyírt a változások, amelyekre szükség is van az egyértelmű jogalkalmazás érdekében.

A Mazars szerint talán a legfontosabb változás, hogy az úgynevezett tételes adatszolgáltatási kötelezettség (más néven belföldi összesítő nyilatkozat) értékhatára mégsem csökken 1 millió forintról 100 ezer forintra. Ez összefügg azzal, hogy a hírek szerint csak 2018. júliusától vezetnék be a számlázó programok valós idejű online adatszolgáltatását.

Megjegyzik, bár 2018. január 1-jétől több termék, szolgáltatás áfakulcsa is csökken, a várható áfabevételek még ezzel együtt is mintegy 300 milliárd forinttal emelkednének a költségvetési tervezet szerint. A magánszemélyek körében kedvező változásként a Mazars szakértői is kiemelik, hogy megszűnik a 14 százalékos eho-kötelezettség, ami jelenleg az ingatlan bérbeadásából származó egymillió forintot meghaladó jövedelmet terheli.

A társasági adóban és az úgynevezett Robin-Hood adóban (az energiaellátók jövedelemadójában) adóalap-kedvezmény lesz elérhető az elektromos töltőállomások létesítése és üzemeltetése esetén, emellett a Tao támogatja a munkavállalók számára a bérlakások építését. A pénzügyi szervezetek pedig annak örülhetnek, hogy a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezményét - bizonyos keretek között - a bankadóból is le lehet majd írni, a fizetendő adó 50 százalékáig.

Az adóeljárás szabályainál megfigyelhető néhány szigorítás, így például a belföldi cégeknek a jövőben a külföldi bankszámlájukhoz kapcsolódóan is bejelentési kötelezettségük keletkezik. Emellett bevezetik az adófizetési biztosíték jogintézményét (ezt például korábban adótartozással megszűnt cégek többségi tulajdonosai, ügyvezetői esetén követelheti meg az adóhatóság, amikor e személyek új cégben kívánnak részt venni).

Az Adótanácsadók Egyesülete örömmel fogadta, hogy törlik a törvényből a számlázó programok valós idejű (online) adatszolgáltatását a NAV-nak, és marad a bejelentési kötelezettség 1 milliós áfahatára - ismertette Zara László elnök a szervezet közleményében. A számlázás online bekötését az adóhatósághoz az egyesület a jövőben sem tartja indokoltnak, többek között azért sem, mert a kézzel kiállított készpénzes számlákat továbbra sem látná a hatóság, így a változás nem lenne alkalmas az adócsalások visszaszorítására.

Az egyesület egyetért azzal, hogy vissza kell szorítani a csalárd cégeket, figyelembe kell azonban szerinte venni, hogy ennek során ne növekedjen tovább az adminisztrációs teher. Úgy vélik, az adóhatóságnak az 1 millió áfát elérő számlák adataiból, valamint online pénztárgépekből és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerből (ekáer) már rendelkezésére állnak adatok, melyek összekapcsolásával, és az azok alapján végzett ellenőrzéssel hatékonyan léphetnek fel az adóelkerülőkkel szemben. Azt javasolják, dolgozzanak ki olyan adókedvezményeket, támogatási programokat, amelyek ösztönzik az elektronikus fizetési lehetőségek elterjesztését.

Honyek Péter, a PwC Magyarország vezető menedzsere kommentárjában kedvező változásként értékelte egyebek mellett a kétgyermekesek családi kedvezményének növekedését, a lakást bérbeadó magánszemélyek kedvezményeit, a munkáltató által adómentesen adható mobilitási célú lakhatási támogatás mértékének emelését, a társasági és a jövedéki adót érintő változásokat, valamint az adminisztratív kötelezettségek terén várható változásokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.