NAV

Nem kell külön kérni az szja-bevallás elkészítését

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti mindazoknak, akik munkáltatótól szereztek jövedelmet tavaly.

2017.02.17 12:05MTI

Nem kell külön kérni a személyijövelemadó-bevallás elkészítését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti mindazoknak, akik munkáltatótól szereztek jövedelmet tavaly - hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.

Kérni csak azt kell, hogyan juttassák el a bevallási tervezetet az adóalanyhoz. Akinek van ügyfélkapuja, annak még ezt sem kell megtennie, március 15-e után megnézheti a dokumentumot - hangsúlyozta.

Aki nem szeretne ügyfélkaput nyitni, a postázást kérheti, amit idén először sms-ben is meg lehet tenni - mondta el a szóvivő.

Kiemelte ugyanakkor, hogy aki főállása mellett egyéni vállalkozóként is dolgozik, annak magának kell elkészítenie szja-bevallását.

A NAV mintegy 3,8 millió adózónak küldött levelet az év elején, ebben megkapták az szja 1 százalékáról szóló rendelkező nyilatkozatot, amit már most be lehet küldeni az adóhatósághoz - tette hozzá.

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 27-ig kell benyújtaniuk tavalyi szja-bevallásukat, illetve ez az evások és katások határideje is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.