FB

A GVH a közösségi médián megjelenő reklámokat is vizsgálja

Versenyjogi szempontból is tisztázni kell a helyzetet.

2016.10.26 11:27MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közösségi médián megjelenő kommunikációs tartalmakat is vizsgálni fogja, mivel a fogyasztó sokszor nem tudja eldönteni az itt megjelenő tartalomról, hogy az fizetett reklám, vagy csak például egy közéleti szereplő megosztása egy termékről, illetve szolgáltatásról - mondta Juhász Miklós, a GVH elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, versenyjogi szempontból is tisztázni kell a helyzetet.

Kifejtette, a GVH kiemelt figyelmet fordít a fogyasztóvédelemre, illetve fontosnak tartja a kis- és középvállalkozások (kkv) versenytudatosságának növelését.

A versenyhivatal elnöke az intézmény elmúlt 6 éves tevékenységéről kifejtette: a GVH folyamatosan a versenykultúra fejlesztésére törekedett, illetve arra, hogy ügyfélbarát hivatal legyen.

Juhász Miklós szerint a versenytudatosság a nagyobb cégeknél többé-kevésbé rendben van, a kkv-knál azonban súlyos problémák vannak. Példaként említette, hogy a kartellügyek túlnyomó többségében a kkv-k érintettek. A vállalkozások nem feltétlenül rossz szándékból követtek el jogsértés, hanem azért, mert nem voltak tisztában azzal, hogy amit tesznek, szabálytalan - vélte a hivatal elnöke.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.