NAV

17 millió forint értékű hamis parfümöt foglaltak le

A mintegy négyezer darabos, 17 különféle márkából álló, hamisított márkajelzésű illatszerszállítmányt egy budapesti cégtől indították Rotterdamba.

2016.10.24 11:04MTI

Tizenhétmillió forint értékű hamis parfümöt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy lengyel rendszámú teherautóban az M15-ös úton, Rajka közelében - tájékoztatta a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.

Kovács Mária elmondta, a mintegy négyezer darabos, 17 különféle márkából álló, hamisított márkajelzésű illatszerszállítmányt egy budapesti cégtől indították Rotterdamba.

A teherautó lengyel sofőrje által átadott okmányokon nem volt feltüntetve a szállított áru megnevezése és súlya. A szállítmányt nem jelentették be az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerbe, és a vizsgálat során kiderült az is, hogy a feladó cég kényszertörlés alatt áll, így semmilyen gazdasági tevékenységet nem végezhetett volna.

A NAV munkatársai az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.