Adó-Oroszország

Három évig nem lesz adóemelés Oroszországban

Sziluanov pénzügyminiszter hároméves költségvetést készít elő, amely konzervatív előrejelzéseken alapul.

2016.09.23 23:33MTI

Három évig nem lesz adóemelés Oroszországban - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter egy pénteki moszkvai szaktanácskozáson.

Sziluanov elmondta, hogy hároméves költségvetést készít elő, amely konzervatív előrejelzéseken alapul.

"Semmiképpen nem érdemes a terveket az olajár vagy a szolgáltatásaink iránti kereslet növekedésére alapozni" - hangoztatta a miniszter, rámutatva, hogy az előző évek büdzséin éreztette hatását az indokolatlan optimizmus.

Rámutatott hogy a világgazdaság fejlődési üteme lassul, és ha Oroszország a derülátó prognózisokból indul ki, végül talán azzal kell majd szembesülnie, hogy a tervek eltúlzottak voltak és a költségvetésnek nincsenek eszközei.

A pénzügyminiszter javaslatot készített elő, amelynek értelmében tartalékalapokba helyezik az olajbevételek egy részét, hordónként számítva a 40 dollár fölötti többletbevételt.

Sziluanov elmondta: az általa irányított tárca 2018-tól egy új, felhalmozó nyugdíjrendszer bevezetését tervezi.

A csütörtöki 1,25 milliárd dolláros eurókötvény-kibocsátással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az orosz értékpapírt a külföldi befektetők "úgy szétkapkodták, mint a forró pirogot".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.