Uberes pánik

Nyomozást rendeltek el a NAV-ellenőröket "túszul ejtő" sofőr miatt

Az autó vezetője nem működött együtt, vitatkozni kezdett az ellenőrökkel, majd lezárta az autó ajtajait és nagy sebességgel elindult.

2016.05.31 13:16MTI

Nyomozást rendelt el az ügyészség adóellenőrök sérelmére elkövetett erőszak miatt kedden - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Ibolya Tibor azt írta, hogy a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feljelentése alapján hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint személyi szabadság megsértésének bűntette gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Május 11-én "egy közismert telefonos applikáció" használatával két adóellenőr személyszállítási szolgáltatást rendelt a főváros II. kerületébe.

A fuvar végeztével az adóellenőrök igazolták magukat, és közölték a sofőrrel, hogy jegyzőkönyv felvétele indokolt. A vezető nem működött együtt, vitatkozni kezdett az ellenőrökkel, majd lezárta az autó ajtajait és nagy sebességgel elindult.

A nyomozással a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságát bízta meg a kerületi ügyészség - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.