Pénzügy

Tállai: júliustól emelkedik a NAV dolgozóinak bére

A NAV azon alkalmazottai, akik a NAV-törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak.

2016.04.19 10:02MTI

Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak bére - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

A NAV azon alkalmazottai, akik a NAV-törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak.

Az életpályamodell bevezetése három lépcsőben valósul meg. Július elsejétől a NAV-törvény alá tartozó dolgozók bére 30 százalékkal emelkedik, a vezetők átlagosan 15 százalékos emelést kapnak. Ezt követően 2017 január elsején 5 százalékos, 2018 január elsején további 15 százalékos béremelés lesz - mondta az államtitkár.

A béremelés 21 320 dolgozót érint, azaz mindenkire vonatkozik. A NAV létszáma az elmúlt négy évben már több mint 2000 dolgozóval csökkent, a NAV átalakulásával még kevesebben dolgoznak majd a szervezetnél.

Tállai András bejelentette, július elsejétől nemcsak fizetésemelés lesz, hanem előmeneteli lehetőséget teremtő teljesen új rendszert vezetnek be. A tervezett rendszer külön elismeri a NAV-nál eltöltött éveket, tíz év után 75 százalékos illetményalap-szorzó lesz, ami ötévenként 25 százalékkal emelkedik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.